Az európai masszázs történetének rövid áttekintése
Az egyik legősibb „terápia”, az előzményei már az állatvilágban megtalálhatók.
A legrégibb időktől fogva minden civilizációban kialakultak a masszázstechnikák. Az egyiptomi papok titkos gyógyító tudományának az egyik eleme volt. Ők használták először a reflexzóna masszázst is. Az ókori Görögországban az egészségnek, a testkultúrának igen nagy jelentőséget tulajdonítottak. A tudatos táplálkozás mellett sokat mozogtak, fejlett volt a fürdőkultúra is. Ez magával hozta a masszázs kifejlődését is. Még Hippokrátész is alkalmazta. Ő fogalmazta meg az első ellenjavallatot is: nem szabad lázas beteget masszírozni.
A Római Birodalom idején mindez tovább fejlődött. A rómaiak átvették a görögök ismereteit. Például a legismertebb orvos, Galenosz beutazta az akkori Görögországot és mindent megtanult ottani kollégáitól. Tripsis (Az egészség megóvásáról) című könyvében leírta az akkor használatos masszázsfogásokat és kombinálta azokat a tornagyakorlatokkal.
Rendszeresen alkalmazták a masszázst a gladiátorok izmainak föllazítására, de a jómódú polgároktól a császárokig általános és népszerű volt a használata.
A korai középkorban bűnnek tekintettek mindent, ami a testtel függött össze. Visszaesett az orvostudomány, megszűnt a fürdőkultúra. A fejlődés a későbbi évszázadokban indulhatott el újra. A XII. században Angliában az orvosi egyetemeken kezdték tanítani a masszázst. Magyarországon Mátyás udvarában az úgynevezett dögönyözők végeztek masszázs-szerű kezelést. Európa-szerte a XVI. században kezdték el a masszázs gyógyító célú használatát. Velencében például Hieronimus Mercurialis a De Arte Gymnastica című művében ismertette a masszázst és összhangba hozta azt a testmozgással és a gyógyfürdők használatával.
Új korszakot nyitott a masszázs történetében Per Henrik Ling (1776 -1839) svéd vívómester munkássága. Rendszerezte a masszázsfogásokat, fölmérte a masszázs hatásait, meghatározta a javallatokat. 1813-ban Stockholmban megalapította a központi Gyógytorna és Masszázsintézetet. Az ő működése nyomán nevezték el a hagyományos európai masszázst svéd masszázsnak. Később egy német ortopéd orvos, Albert Hoffa fejlesztette tovább a rendszert és kiegészítette a passzív kimozgatásokkal. Többen foglalkoztak az élettani hatások föltárásával.
A fejlődés itt sem állt meg. Több speciális masszázsfajta alakult ki. Csak ízelítőként említem meg a szegmentmasszázst, a csonthártya masszázst, a kötőszöveti masszázst és a nyirokdrenázst. További alkalmazás például a sport- és az irodai masszázs.
Egyéb masszázsfajták
Mostanáig a nyugati masszázs kialakulásáról írtam. Természetesen más kultúrkörök másfajta rendszereket hoztak létre, amelyek az ottani társadalmi szokásokhoz, filozófiához és gyógyítási elvekhez igazodtak. Az utóbbi években ezek is meghonosodtak és rohamosan terjednek Európában és Amerikában. Csak néhány kiragadott példa: Az akupunktúra és a fitoterápia mellett hagyományos kínai gyógyítás fontos része. Kezeli a meridiánokat és az akupresszúrás pontokat, figyelembe veszi világnak a jin és jang formájában megmutatkozó dualitását.
Japánban alakult ki a siacu masszázs (sok helyen angolos átírásban shiatsu-nak is olvashatjuk a nevét). Elsősorban a meridiánokat kezeli. Ez is figyelembe veszi a jin-jang kettősséget és az öt elem tanát. Az izmokra és az ízületekre is hat.
Ugyancsak Japánból származik a jumeiho (angolosan: yumeiho) masszázs. Az ízületek megroppantásával javítja azok anyagcseréjét, oldja a bennük fölhalmozott feszültséget. Átdolgozza az izmokat is.
Indiában az ájurvédikus gyógyítás részeként használatos a masszázs. Figyelembe veszik, hogy milyen típusba tartozik a vendég, ennek megfelelően választanak neki olajat és technikát. A masszázs kiegészítője a gőzölés, a gyógynövényekkel együtt megfőzött rizst tartalmazó batyuval történő átdörzsölés is. A shirodara is hozzá tartozik, ennek során meleg olajat csöpögtetnek a homlokra.
Szó eshetne még a Havaii-ból származó lomi lomi, vagy az ugyancsak óceániai eredetű ma-uri masszázsról, az arab és török fürdőkben (hamam) alkalmazott masszázsról. A sort még sokáig folytathatnám.
Hatása
A svéd masszázs-kezelés általában öt alapfogás kombinációjából épül föl. Ezek: a simítás, gyúrás, dörzsölés, ütögetés, vibrálás. Így nagyon mechanikusnak tűnhet, de valójában a vendég igényei és a masszőr személyisége határozzák meg, hogy hogyan alakul a kezelés.
Hatása az egész testre kiterjed. Leválnak az elhalt hámsejtek. Kitágulnak a bőr erei. Általában fokozódik a vér- és nyirokkeringés, különösen a vénákban. Javul a sejtek oxigén- és tápanyagellátása, eltávoznak a salakanyagok. A keringés élénkítésével erősödik az immunrendszer, általában támogatja a szervezet öngyógyító mechanizmusait. A keringés fokozódásával javul az izmok tápanyagellátása, így nagyobb teljesítményre képesek. Hamarabb elmúlik a fáradtság. Ha masszázs közben figyelembe vesszük a meridiánok lefutását, akkor az energiablokkok jelentős részét is megszüntethetjük.
A fontos élettani hatások mellett egy másik szempontot is érdemes figyelembe venni. Sokan úgy vélik, hogy az ember legfontosabb érzékszerve a bőr, a legfontosabb ingerforrás a tapintás. Ezt azzal indokolják, hogy vakon és süketen lehet élni, de ha például egy csecsemőtől megvonják az érintést, akkor is rövid idő alatt meghal, ha egyébként minden egyéb szükségletét kielégítik. Az emberi érintés fontosságával kapcsolatban két kísérletet említek meg. Nagyon régen olvastam róluk, így sajnos nem tudom megjelölni a forrást. Tudomásom szerint a ’70-es években folytak a vizsgálatok, akkor még az USA-ban is gyakori volt a hagyományos kiszolgálás. Egy amerikai áruházlánc egyik tagjánál az eladókat utasították, hogy semmilyen körülmények között se érjenek hozzá a vevőkhöz. Egy másik áruházban azt várták el az eladóktól, hogy a pénz átvételekor vagy visszaadásakor és az áru kipróbálásakor – látszólag véletlenül – érintsék meg a vásárlókat. Az azonos profilú osztályokon a forgalom alakulásában mérhető különbség mutatkozott az utóbbi áruház javára.
A másik próba Svédországban játszódott le. Egy kórház egyik osztályán a kórtermek egy részében az orvosok és az ápolók csak a legszükségesebb mértékben érhettek hozzá a betegekhez, míg ugyanannak az osztálynak a többi kórtermében a gyógyszerek beadásakor, hőmérőzéskor és minden egyéb tevékenység alkalmával meg kellett érinteniük a betegeket. A második csoport betegei lényegesen gyorsabban gyógyultak és kevesebb gyógyszerre volt szükségük. Mindkét példánál fontos, hogy nem erotikus jellegű érintésről volt szó és az eredmény szempontjából mindegy volt, hogy a felek milyen neműek, korúak, illetve hogy szépek-e vagy csúnyák.
