Home Blog

Továbbképzés veszteseknek – 3. lecke

Hallottam egy ide illő verset. Hátha Önöknek is tetszik:

Babits Mihály: Egy szomorú vers

Nekem nem volt barátom,
tőlem mindenki fut,
társaim elkerültek
mint idegen fiút,
idegent, megvetettet,
ki mindég mostoha,
kit senki sem szerethet,
nem is szeret soha.
Magányosnak születtem,
baráttalan vagyok,
így lettem, ami lettem,
mindentől elhagyott,
mindég a szenvedésre
vitézül víni kész:
magányosság vitéze,
magam ellen vitéz,
barangoló borongó,
ki bamba bún borong,
borzongó bús bolyongó,
baráttalan bolond.
Nekem nem volt barátom,
nem is lehet soha,
örökre már belátom,
maradtam mostoha
nincs szem, amely szememben
a lelket lelje meg,
szív, mely setét szívemben
lakozni nem remeg,
lelkekkel lelkesülni
lelkem hiába vágy
lelkeknek egyesülni
nincsen menyasszonyágy.

Szép vers. Legjobban a „barangoló borongó, ki bamba bún borong, borzongó bús bolyongó, baráttalan bolond” tetszett. Nos, kedves lúzer barátaim, ha már így meghozták a kedvünket a magányossághoz, nézzük, hogy érhetünk el komoly sikereket ezen a téren is. A nagyobb hatékonyság kedvéért válasszuk külön az otthoni és a külső környezetet.

Forrás: inclaritas.com

Kezdjük talán a családdal!

Sok ilyen jellegű panaszt hallottam: „Mindent én tudok meg utoljára”. „A feleségem (férjem) és a gyerekek a hátam mögött pusmognak, titkolóznak előttem.” „Én csak arra vagyok jó, hogy a pénzt adjam.”

Szemünk fénye a gyerek, kezdjük vele a sort

Lássunk néhány egyszerű megoldást, hogy hogyan idegeníthetjük el gyorsan és tartósan!

Minden gyerekkel nagyon fontos események történnek a bölcsődében, az óvodában vagy az általános iskola alsóbb osztályaiban. Az egyszerűség kedvéért a továbbiakban nevezzük óvodának. Tehát gyermekünk önfeledt izgalommal meséli, hogy Norbi kihányta a finomfőzeléket, hogy Zsófi megkarmolta Szilvit, mert összevesztek azon, hogy melyikük lesz Brad Pitt felesége, hogy az óvó néni megdicsérte őt, mert ő építette a legszebb tornyot építőkockából, stb. Ilyenkor az a megoldás, hogy ingerült hangon kioktassuk, nincs időnk az ilyen butaságokra. Ezzel az igen hatékony módszerrel sok időt megtakaríthatunk, mert néhány ilyen alkalom után a gyerek már nem zaklat minket a történeteivel. (Ez nálam úgy szokott jelentkezni, hogy amikor a – már fölnőtt – kliensemet megkérdezem, hogy meg tudta-e beszélni az ügyeit az apjával vagy az anyjával, akkor azt válaszolja, hogy „tulajdonképpen nem volt rá igényem”.)

Foglalkozz velem!

Egy gyerek azzal is tudja idegesíteni a szüleit, hogy be akarja vonni őket az életébe. Apu (anyu)! Gyere játszani (rajzolni, mesét, rajzfilmet nézni, stb.)! Erre a megfelelő válasz: Jó, mindjárt megyek, csak befejezem a … Itt következhet: főzést, vasalást, a cikk elolvasását, a híradó meghallgatását, a chatalést a Facebookon, stb. Amikor másfél-két óra múlva eszünkbe jut, hogy mit ígértünk a gyereknek, ő már mással foglalkozik, vagy beesteledett és indulni kell fürdeni, utána lefeküdni. Ne aggódjunk, három-négy próbálkozás után már nem nyaggat minket a kölök.

Gyermekünkből előtör a művészi kreativitás. Rajzol egy képet, amin mondjuk három pálcikaemberke van, ezen kívül egy fekvő téglalap, alatta két szabálytalan kör, ez az autó. Büszkén szalad hozzánk, hogy megmutassa a műkincset. Itt az alkalom, hogy bebizonyítsuk, mennyivel különbek vagyunk nála. Megmagyarázzuk, hogy egy ember nem így néz ki, rosszak az arányok, az autóknak négy kerekük van és általában az egész rajz vacak. Fokozhatjuk a hatást, ha levesszük a polcról a művészalbumot és megmutatjuk, hogy Leonardo da Vinci vagy Botticelli miket festett. „Látod, így kell embert rajzolni.”

Forrás: chill.negative273.com

A gyerek sírva rohan hozzánk, mert beütötte a fejét vagy a könyökét, becsípte valahova az ujját, lehorzsolta a térdét, stb. Egy átlagos szülő ilyenkor egy gyógypuszival rendezi az ügyet, mi viszont megvetően visszautasítjuk ezt a megalkuvást. Tisztázzuk vele, hogy magára vessen, máskor jobban kell vigyázni. Ha fiúról van szó, akkor megmagyarázzuk, hogy „Egy igazi fiú nem sír”, egyébként is „Milyen katona lesz belőled?”. A kislányunknak megvetően megjegyezzük: „Csak egy lány lehet ilyen nyafka”.

Ezekkel a módszerekkel azt is megalapozzuk, hogy később izgalmas élményekben lehessen részünk. Érdekes lesz például, amikor a 13 éves kislányunkról megtudjuk, hogy terhes, vagy a tizennégy éves fiunkról, hogy évek óta füvezik. Hiába, ilyenek a mai gyerekek, semmit sem beszélnek meg a szüleikkel.

A házastársunkkal szemben is vannak feladataink.

Forrás: keralakaumudi.com

Vizsgáljuk meg a kérdést először a férj szempontjából!

Nem alacsonyodunk le a korszellemhez. Micsoda dolog az, hogy a férfi részt vegyen a háztartásban. Mire tartjuk az asszonyt, ha nem erre? Az ilyen irányú teendőit szigorúan meg kell követelnünk. Ne mulasszuk el időnként megjegyezni, hogy nem vasalta ki elég pedánsan az ingünket, nem volt elég meleg (esetleg túl meleg volt) a leves és különben is: ezen a héten már másodszor főzi ugyanazt. Arról nem is beszélve, hogy anyukánk főztje sokkal jobb volt.

Nejünk kétségbeesetten panaszkodik, hogy képtelen lefogyni, már megint van rajta három kiló túlsúly. Kijavíthatjuk: ne szerénykedj, van az hat is. Ha megkérdezi, hogy jól néz-e ki, akkor például üzembe helyezhetjük a sziporkázó humorunkat, például így: „Még nem az igazi. A bálnák legalább áramvonalasak.” Egyúttal megállapíthatjuk, hogy a nőknek nincs humoruk, most sem nevetett.

Párunk boldogan mutatja, hogy milyen fantasztikus ruhát vett magának. Gondosan vizsgáljuk meg, majd alapos mérlegelés után kérdezzük meg: „Muszáj volt ezt a hányás-színűt venned?” Vagy: Nem volt hosszabb? Ennél nagyon látszik, a narancsbőr.”

A szexről se feledkezzünk el ! Nem kell nagy ügyet csinálni belőle. Ha ilyesmire támad kedvünk, vonszoljuk el az asszonyt a TV elöl vagy a konyhából, lehetőleg essünk túl rajta 2-3 perc alatt. Utána nézhetjük a meccset vagy a forma 1-et. Ha ez lefekvés után történik, mindjárt el is alhatunk. Igaz, néhány ilyen alkalom után a nejünk már tiltakozik és ki akar bújni a házastársi kötelezettségek alól, de hát mit csináljunk. „Amikor elvettem az asszonyt, még nem tudtam, hogy frigid.”

Igazságtalan volna, ha megfeledkeznénk a hölgyekről.

Nekik is joguk van megutáltatni magukat és eltávolítani maguktól a párjukat. Csak néhány ötlet a szinte korlátlan számú lehetséges megoldás közül:

Időnként előfordul, hogy elromlik valami a háztartásban. Ilyenkor a „te vagy a férfi, igazán rendbe hozhatnád” felkiáltással átadjuk a pályát a hitvesünknek. Ha a férj mondjuk irodában dolgozik és nem hobbija a barkácsolás, akkor megtörténhet, hogy nem tud megbirkózni a feladattal. Ilyenkor fölsóhajthatunk: „de jó volna, ha lenne egy férfi a házban”. Ha megjavítja azt, ami elromlott (fölszereli a polcot, kicseréli a csillárt, stb.), akkor – függetlenül a minőségtől – találjunk benne hibát és másnap hívjunk ki egy szerelőt, akivel újra elvégeztethetjük a munkát. Utána megállapíthatjuk, hogy „így már mindjárt más”.

Folyamatosan emlékeztessük a férjünket arra, hogy az ismerőseink között többen is vannak, akik jobban keresnek, újabb vagy drágább autójuk van, jobb helyen laknak. Tájékoztassuk a férjünket, hogy ő egy pipogya alak, amiért nem borítja rá a főnökére az asztalt, hogy kiharcoljon egy magasabb fizetést. Előfordulhat, hogy mi keresünk többet. Ekkor naponta legalább kétszer közöljük, hogy mi tartjuk el. Ha elveszítette az állását, az még jobb. Akkor minden nap megkérdezhetjük, hogy ma hány önéletrajzot küldött el és hány állásinterjún vett részt. Minden ilyen alkalommal leleplezhetjük, hogy nem is akar dolgozni, mert sokkal kényelmesebb, ha rajtunk élősködik.

A szex ebben az esetben is komoly lehetőségeket kínál. Függetlenül hitvesünk teljesítményétől, a végén megkérdezhetjük: „Ennyi volt az egész?”. Esetleg hangosan merengjünk el azon, hogy az elődje mennyivel jobb volt. Újabb hatékony megoldás: Amikor a férjünk már tűzbe jönne, kezdjük el mesélni a munkahelyi eseményeket, hogy milyet kakilt a gyerek, esetleg mit mondott a szomszédasszony. Az is jó, ha fölsikoltunk: Te jó ég! Lehet, hogy nem zártam el a gázt? Amikor ennek hatására lelohad a férjünk lelkesedése, megvetően biggyesszük le a szánkat: „Nem baj. Ami nem megy, azt ne erőltessük!”

Házon kívül

Az előzőekben megismerkedhettünk néhány példával, amelyek azt illusztrálták, hogy milyen lehetőségek adódnak a családunk elidegenítésére, illetve tönkretételére. Persze valamennyien tudjuk, hogy a világ nem ér véget a lakásunk ajtajánál

Munkahely

A munkahelyünk például Bőségesen kínálja a lehetőségeket, hogy elszigeteljük és megutáltassuk magunkat.

Sok esetben használhatók az otthon már bevált megoldások is. Ezeket kiegészíthetjük azzal, hogy a főnök előtt – szinte csak véletlenül – megemlítjük, hogy a munkatársunk három perccel a munkaidő kezdete, vagy az ebédidő vége után érkezett meg. Találhatunk valamilyen – akár jelentéktelen – hibát a kollégánk munkájában, amit nem neki mutatunk meg, hanem nyilvánosan, lehetőleg a főnök jelenlétében teszünk szóvá. Ha megtudunk valamit, amit a kolléga szeretne bizalmasan kezelni, azt kürtöljük szét, különösen akkor, ha magánügyről van szó.

Barátok

A baráti társaságok is tág teret nyitnak a kellemetlenkedésre. Ha valaki panaszkodik, elmondja, hogy valami baja van (egészségügyi, családi, munkahelyi), mutassunk rá, hogy az szóra sem érdemes, különben is ő a hibás. Az is jó, ha túllicitáljuk: az semmi, nekem… Itt az következik, hogy mennyivel komolyabb a mi problémánk, mint az övé. Ellenkező előjellel ugyanígy járhatunk el, ha a barátunk a sikereivel dicsekszik.

Kritizáljuk meg nyilvánosan a barátunk vagy barátnőnk párját. Még jobb, ha kikezdünk vele.

Harsogjunk túl mindenkit, bármilyen áron erőszakoljuk ki, hogy mindenki csak ránk figyeljen.

Ezután jogos a panasz, hogy mindig kihagynak az összejövetelekből.

Az itt és az előző leckékben fölsorolt példák egytől-egyig valóságosak, az ismerőseimtől vagy a klienseimtől származnak. Szóval hölgyeim és uraim, ne lankadjanak, Önök is tudnak ilyeneket produkálni, hiszen tudom, hogy az Önök kreativitása nem ismer határt. Ha igazán tönkre akarják tenni a maguk és a környezetük életét, korlátlanok a lehetőségek.

Továbbképzés veszteseknek – 2. lecke

Tippek a reggeli késéshez

Egy aránylag egyszerű, de nagyon gyakran előkerülő feladattal folytatjuk a tanulmányainkat. Reggel időben oda kell érnünk valahova. Ez lehet iskola, munkahely, hivatal, orvos, fodrász, stb. Fontos a pontosság, ezért elhatározzuk, hogy inkább a kelleténél korábban leszünk ott.

Semmi akadálya nem volna, hogy előző este összekészítsük a másnap reggelre szükséges elvinni valókat, ezt el is határozzuk. Viszont addig húzzuk az időt a számítógép előtt (lehet még könyv, TV, Nintendo), amíg már nagyon késő van. Leragad a szemünk. Most már nem vacakolunk vele, úgyis csak néhány perc, holnap reggel elrakjuk.

A tervezettnél később kelünk föl. Persze beállítjuk az ébresztést és a telefonunk időben megszólal (gyűlöljük). Olyan álmosak vagyunk, hogy az is komoly erőfeszítést igényel, hogy kinyomjuk. Mindenesetre még „nyújtózunk egyet”. 15-20 perc múlva ránézünk az órára és „úristen, már ennyi idő van?” kiáltással pánikszerűen kiugrunk az ágyból.

A fürdőszobában és reggelizés közben nem figyeljük az órát, híreket vagy zenét hallgatunk. Amikor tudatosítjuk, hogy néhány perc múlva indulnunk kell, gyorsan befejezzük vagy félbehagyjuk, amit éppen csinálunk. Sokszor ez sem ilyen egyszerű. A férfiak pont ilyenkor vágják meg az arcukat a kapkodva befejezett borotválkozás közben, a vágást pedig fertőtleníteni kell. A hölgyek ijedtükben esetleg szétkenik a sminket, azt ki kell igazítani.

Amikor a zokninkat rángatjuk föl, eszünkbe jut, hogy még nem raktuk össze a táskánkat. Ez normális esetben másfél-két perc, de fölmerülnek akadályok. „Hova raktam a szemüvegtokot? (naptárat, tollat, pénztárcát, telefont stb.)” Öt perc alatt előkerülnek, de kinek van ilyenkor öt perce?

Már rajtunk van a cipő, kezünkben a táska, amikor megszólal a telefon. Lehet, hogy fontos, fölvesszük. Eltelik egy kis idő, mire belefojtjuk a szót a telemarketinges hölgybe és megszakítjuk a vonalat.

Most már indulnánk, de WC-re kell menni. Egy perccel ezelőtt még nem kellett.

Egy régi kollégám szavajárását idézve: „elrohanunk, mint akit seggbe lőtt az ármány”. Már a földszinten vagyunk, amikor eszünkbe jut, hogy egy otthon hagytuk a bérletünket (lakáskulcsot, azt a fontos levelet, amit ma föl kell adnunk, stb.). Vissza kell érte szaladni. Még szebb, ha azt is keresni kell.

Ha ráérünk, minden jármű azonnal jön. Ha késésben vagyunk, minden az orrunk előtt indul el és az összes közlekedési lámpa is ellenünk dolgozik.

Bármilyen egyszerűnek tűnik a feladat, itt is használhatjuk a kreativitásunkat és találhatunk új elemeket, amikkel hatékonyan fokozhatjuk a reggeli tébolyt és értékes percekkel gyarapíthatjuk a késés időtartamát. Talán mondanunk sem kell, hogy az itt leírtak egy része fölhasználható a napközbeni programok tönkretételére is.

A nyitókép forrása: thriveglobal.com

Továbbképzés veszteseknek – 1. lecke

Sokan művészi szintre fejlesztették azt a képességüket, hogy tönkretegyék a saját- és a környezetük­ben élő emberek életét, hogy vérbeli vesztesek legyenek. Mások még csak most ismerkednek ezzel a tudománnyal, nekik szeretnék segíteni néhány példával, hogy mielőbb elérjék a haladó szintet. A téma sokrétűségére való tekintettel több leckére bontottam a tananyagot.

Ne hagyjunk tartalékot

A téma jellege miatt nem volna érdemes elméleti fejtegetésekbe bocsátkoznunk. Íme néhány helyzetgyakorlat:

1. Utazás

Autóval megyünk valahová. Kevés a benzin, de sebaj, tudjuk, hogy út közben négy benzinkútnál is tankolhatunk. Nyugodtan elindulunk, ráérünk foglalkozni az üzemanyaggal.

Az első kútnál nagyon sokan várnak. Legalább fél óra, amíg sorra kerülünk, de lehet, hogy még to­vább tart. A fene fog ennyit várni, van még három benzinkút.

Elérünk a következőhöz. Eszünkbe jut, hogy már jártunk itt. Nagyon szemtelen volt a kutas és – ugyan nem tudjuk bizonyítani, – lehet, hogy be is csapott. A hidegrázás látogassa meg, én nem.

Kicsit már kopog a motor, de eljutunk a harmadik kútig. Megdöbbenve olvassuk az ártáblán, hogy öt forinttal többe kerül egy liter benzin, mint azoknál, ahol eddig jártunk. Nézzék bolondnak az ősz szakállú nagynénikéjüket, aki hastáncosnő Kuala Lumpurban! (Ez a szófordulat fiatal koromban volt divatban.) Minket nem használhatnak fejőstehénnek, öntudatosan továbbhajtunk. Igaz, hogy az utolsó kútnál már bármit el kéne fogadnunk, de mi akkor is dacos vagányok vagyunk.

Talán a takarékos vezetési technikánknak, talán a hátszélnek köszönhető, de még elérünk az utolsó kútig, ahol szép nagy tábla hirdeti, hogy műszaki okok miatt zárva. Még két kilométer és az autónk leáll az országút közepén. Három óra múlva megérkezik a sárga angyal és egy kisebb vagyonért el­vontat a legközelebbi töltőállomásig.

 

Forrás: Facebook

Várakozás közben dühöngünk, hogy ilyen országban nem lehet élni, egyébként is ver minket a sors. Csak nekünk lehet ilyen balszerencsénk.

2. WC

Csinálunk valamit, például olvasunk, beszélgetünk, levelet írunk. Ki kéne mennünk a mosdóba, de nem szívesen szakítjuk félbe, amit elkezdtünk. Jó, majd kimegyünk, csak most még ezt befejezzük. Eljön az idő, amikor már halaszthatatlanná válik a WC meglátogatása. Az utolsó pillanatban még éppen odaérünk. A helyiség foglalt. Emberfölötti küzdelem, amíg kivárjuk azt a másfél percet, amíg fölszabadul a szeparé (több órának tűnik), közben átkozzuk azt aki bent van. Hogy lehet ilyen go­nosz, hogy ennyi időre beül csak azért, hogy minket kínozzon. Egyébként is, mi vagyunk a legsze­rencsétlenebbek a világon.

                                            

Forrás: Facebook

3. Főzés

Forrás: degustibusnyc.com

Egy hete készülünk arra, hogy a vasárnapi ebédre valami nagyon finomat főzzünk a vendégeinknek. Televásároltuk a hűtőt. Mindent megvásároltunk, amit kellett. Olajat nem vettünk, mert igaz, hogy már alig van egy kevés az üveg alján, de az még pont elég lesz. Különben is olyan nehéz a csomagunk, nincs kedvünk még egy kilóval többet cipelni. Vasárnap délelőtt állunk neki főzni, hogy mire meg­jönnek a vendégek, frissen sült és/vagy főtt étel várja őket. Már sietünk, kicsit kapkodunk is. A kö­nyökünkkel meglökjük az olajos üveget. Későn kapunk utána. Egy klasszikus idézet jut az eszünk­be: „Nincs a teremtésben vesztes, csak én”.

4. Fogorvos

Baj lehet a fogunkkal (balra hátul, alul). Enyhe nyomást, érzünk, időnként lüktet. Valami miatt nem a fogorvoshoz járás a kedvenc időtöltésünk, egyébként is rengeteg dolgunk van. Tulajdonképpen lehet, hogy bebeszéljük magunknak az egészet. Talán el is múlik magától. Az a legjobb, ha nem gondolunk rá. Egy darabig nincs baj. Időnként kicsit fáj, de mi kemény fiúk vagy lányok vagyunk. Egy hónap múlva azonban már egyre követelőzőbben hívja föl a figyelmet a fogunk. Mivel ennek már a fele sem tréfa, fölhívjuk a fogorvosunkat. Az asszisztensnő sajnálkozva csicsergi be a telefonba, hogy a doktor úr ezen a héten sajnos már nem ér rá, legközelebb jövő szerda délután lesz ideje. Az nem jó, mert akkor szülői értekezletre kell mennünk. Esetleg péntek? Sajnos színház­jegyünk van. Akkor marad a következő hétfő. Ebben megállapodunk.

A következő hetünk már a fogfájásról szól. A gyógyszeres fiókot átkutatva találtunk egy majdnem tele doboz Demalgont, ez valamennyire segít. Péntek estére elfogy, mi pedig csak hétfő délután jutunk el az orvoshoz. Egyéb­ként is valami erősebb kéne. Az ügyeletes gyógyszertár ügyeletes patikusa sajnálkozva tárja szét a karját. Csak Voltaren Dolort tud adni, ami ilyen fájdalmakra annyit ér, mint halottnak a vizes lepe­dő. Minden más fájdalomcsillapító csak receptre adható. Tudjuk, hogy a fogorvosi ügyeleten ilyen­kor automatikusan kihúzzák azt a fogat, amit az orvosunk negyed óra alatt betömne. A görög sors­tragédiák jutnak eszünkbe.

A helyzetek száma korlátlanul folytatható. Tessék szorgalmasan gyakorolni! Használjuk a kreativi­tásunkat, hogy új esetekben is fejleszthessük az önsorsrontásra való képességünket! Biztosan számíthatunk a sikerre, nemsokára nagyon szerencsétlennek és boldogtalannak érezhetjük majd magunkat.

Hamarosan újabb témával folytatjuk a tanulmányainkat.

A nyitókép forrása: https://www.chicagobusiness.com/residential-real-estate/decades-winners-and-losers-real-estate

Federico Garcia Lorca: Három vers

Kaszida a rózsáról

A rózsa 
sose vágyik a pirkadásra:
szinte örökké válva ágán,
vágyik valami másra.

A rózsa 
sose vágyik árnyra, tudásra:
test és álom határán
vágyik valami másra.

A rózsa 
sose vágyik a rózsára:
lebegve az ég simaságán,
vágyik valami másra.

Fordította: Weöres Sándor

 

Kaszida az arany leányról
 

Fürdött – körötte árnyak –
az arany lány, s a sápadt
habok aranyra váltak.

Az algák és az ágak
a lányt csodálva álltak,
s a zengő csalogány csak
dalolt, dalolt a lánynak.

Immár az éjre vártak
a hegyek, a kopárak,
ezüstösek, s a fáradt
szelek suhogva jártak.

A habok: tiszta fátylak
fehér testén a lánynak,
s a víz lobogva áradt.

Az álmok szerte szálltak,
hűs hajnal fénye támadt,
és jött a gyász, a bánat,
karján dermedt virágok.

Könnye pergett a lánynak.
Elnyelték őt a lángok,
s megsiratták az ágak
között a csalogányok.

A víz átadta sápadt
aranyfényét a lánynak,
fehér kócsagmadárnak.

Fordította: Lothár László

Gitár

Lassú rívásba
kezd a gitár.
Széttörnek a reggel
Kelyhei már.
Lassú rívásba
kezd a gitár.
Csitítani kár.
Hallgatni nem tud,
Zokog, ha fáj.
Egy hangra jár,
Mint víz sírdogál,
Mint hófúvásba
Szél sírva száll.
Hallgatni nem tud,
Zokog, ha fáj.
Jaját zokogja
Távoli tájért.
A Dél izzó homokja
Fehér kaméliákért.
Hogy alkony ez, s hol volt a hajnal,
Hogy a nyíl sehova nem talál,
S az ágon az elhallgatott dal,
Első halott madár.
Ó, szív, gitár!
Öt húrral, öt karddal
Járt át a halál.

Fordította: Vas István

Címkép: cgtrader.com

Hogy születik a kisbaba?

 

Anyuuu! (apuuuu!). Miből lesz a kisbaba? Hogy születik? Ha Önnek van hétéves vagy annál idősebb gyereke, akkor bizonyára ismerősen hangzik a kérdés. Ha még nincs, akkor számíthat rá, amikor a csemete eléri ezt a kort. Egy-két év eltérés lehet, de nagyjából ilyenkor válik esedékessé.

Kényes, kínos

A szülők egy kisebb része ilyenkor egyszerűen elmondja, amit ebből a gyerek a korának megfelelően megérthet. Számos könyv segíthet ebben. A munkám során és magánbeszélgetésekben is rá kellett azonban jönnöm, hogy ez korántsem általános, sőt aránylag ritkán fordul elő. Amikor azt akarom megtudni, hogy milyen volt a kliensem viszonya a szüleivel, azt is meg szoktam kérdezni, hogy gyerekkorában kitől tudta meg, hogyan és miből lesz a gyerek és általában mit csinál a bácsi a nénivel. Sokan válaszolják azt, hogy a családban tabu volt a téma. Mások azt mondják, hogy eszükbe sem jutott, hogy megkérdezzék a szüleiktől, vagyis olyan volt a légkör, hogy erről nem beszélünk. Egy – minden más szempontból rendkívül intelligens – kliensem megmagyarázta, hogy azért nem világosítja föl az immár majdnem tizenegy éves gyerekét, mert ez nem a szülő dolga, arra való az iskola.

Forrás: Radionihuil.com.ar

Majd megtudja az iskolában

Nos, az iskola nem erre való. Nyilvánvaló, hogy ott is kell beszélni a témáról, de a fölvilágosítás a szülők dolga. Ez akkor is így van, ha sokak számára kínos a téma,
ha nem tudják, hogy fogjanak hozzá, ha ők is a másik gyerektől vagy egy titokban
olvasott pornófüzetből, esetleg egy pornófilmből tájékozódtak.

Az iskolai „családi életre nevelés” órák, akár a biológia tanár(nő) vagy egy védőnő tartja, hasznosak lehetnek, tisztázhatnak néhány homályos pontot, esetleg más szempontból néznek egyes kérdéseket, mint a szülő. Ha viszont arra számítunk, hogy majd ebből teljes és korrekt tájékoztatást kap a gyerek, akkor súlyosan tévedünk.

Tényleg megtudja?

Azt föltételezhetjük, hogy az előadó tisztában van a technikai részletekkel, más kérdés, hogy ezt mennyire tudja átadni. Az is lehet, hogy az ő számára magától értetődő valami, ami a gyerekeknek egyáltalán nem az. Az így fölmerült kérdéseket a szülőnek föl lehet tenni és egy-két perc alatt tisztázhatók. Viszont képzeljük bele magukat a tizenhárom éves gyerek helyébe,  amint egy ilyen – abban a korban különösen – intim kérdést föltesz húsz-huszonöt vihorászó, szellemeskedő kiskamasz előtt. Felnőtt fejjel nehéz elképzelni, milyen
félreértések maradhatnak meg a fejében. Ez nagyon erős tudatalatti fóbiát alakíthat ki, ami az egész későbbi életét befolyásolja, még akkor is, ha már régen megismerte a tényeket és elfelejtette a felvilágosító előadást. Arról nem beszélve, hogy vannak teljesen alkalmatlan előadók is.

Nézzük konkrétabban!

Illusztrációként bemutatok három példát a saját gyakorlatomból:

  • Huszonegy éves egyetemista lány. Retteg a teherbe eséstől és főleg a szüléstől. A következő derült ki: Tizenöt éves korában a védőnő felvilágosító előadást tartott a szülésről. Elmondta, hogy a szülőszobában ömlik a vér, a nők eszüket vesztve üvöltenek a fájdalomtól. Borzalmas sérülések árán hozzák világra a gyereküket. Annyiból jobb a helyzet, mint régen, hogy most már nem hal meg olyan nagyon sok nő szülés közben. A lányok kétségbeestek, sírtak, a fiúk zavartan heherésztek. A védőnő itt nyilván a saját fóbiáját adta elő. Nem próbálom kitalálni, hogy később hány nő köszönhette a meddőségét ennek az előadásnak és hogy ez a védőnő még hány osztályban terjesztette ezt a lidércnyomást.
  • Harmincas évei közepén járó hölgy. Évek óta akar gyereket. Minden orvosi vizsgálat negatív eredménnyel zárult, de nem esik teherbe. Szintén egy családi életre nevelő órát idézünk föl. A védőnőtől megtudja, hogy honnan jön elő a baba. Már látott csecsemőt, tudja, mekkora. Összehasonlítja a saját méreteivel és pánikba esik.
  • Harmincas évei végén járó hölgy, szintén nem jön össze a gyerek. Egyre hangosabban ketyeg a biológiai óra. Ezúttal is iskolai fölvilágosítás, ezúttal a biológia tanárnő tartja. Ő korrektül elmondja, hogy a szülőcsatorna a megfelelő időben a megfelelő méretűre tágul, azt azonban nem teszi hozzá, hogy a szülés után visszanyeri az eredeti alakját és méretét. A kliensem akkor azt hitte, hogy úgy marad.

A példákat még tovább is sorolhatnám, de elég ennyi. Egyik említett kliensem családjában sem lehetett megbeszélni, illetve tisztázni ezeket a kérdéseket. (Ez egy rendes család, itt nem beszélünk ilyesmikről.)

Még ráér

Általános magyarázat, hogy még korai, nem időszerű a kérdés. Ráér megtudni a részleteket, ha aktuálissá válik a dolog. Nos, jól nézünk ki, ha akkor akarjuk fölvilágosítani a gyerekünket. Addigra általában már sok mindent megtudott. (Ősrégi vicc: Anyuka a serdülő lányának: – Kislányom! Már tizennégy éves vagy, ideje, hogy beszéljünk a szexről. – Rendben van anyu, kérdezz nyugodtan!) Más kérdés, hogy ezek mennyire hiteles információk (Segítek: semennyire). Nagy szerencse, ha a gyerek nem attól a bácsitól szerzi meg az első ismereteit, aki becsalja a kapualjba.

Az alábbi – egy időben elterjedt – mémet ezzel a szöveggel a Facebookon találtam. Nem tudom, hogy az apukának mi baja volt a gödöllőiekkel, azt viszont gyaníthatjuk, hogy egy kicsit elkéstek a kislány felvilágosításával.

A gyerekekben van egy természetes kíváncsiság. Gyakori, hogy ellenkező nemű óvodások vagy kisiskolások megmutatják egymásnak, hogy mijük van, illetve elmesélik a szexszel vagy – főleg a lányok – a szüléssel kapcsolatos hiedelmeiket és félelmeiket. Ez sok esetben később súlyos következményekkel járhat.

Persze ez is az ismeretszerzés egy módja:

Az is sokszor előfordul, hogy amikor a kislányok menstruálni kezdenek, illetve a fiúknál megjelennek a pollúciós álmok, a gyerekek azt hiszik, hogy betegek. Íme, két példa. Mindkét hölgy embertelenül szenvedett a menstruáció idején.

  • Negyven év körüli, magasan kvalifikált nő. Tizenkét éves korában menstruált először egy úttörőtáborban. Azt hitte, hogy el fog vérezni. Senkitől sem mert érdeklődni, mert szégyellte, hogy „onnan” jön a vér.

  • Ugyancsak negyvenes hölgy. Az iskolában, oroszórán jelentkezett a vérzés. A WC-n rettegett a szünetig. Szerencsére egy tanár megnyugtatta.

Még sok szempontból meg lehetne közelíteni a kérdést, de azt hiszem, az eddigiekből is nyilvánvaló: ha egy szülő elmulasztja a a szexualitással és a születéssel kapcsolatos felvilágosítást, akkor egy nagyon fontos és kényes kérdésben magára hagyja a gyerekét.

Többen kérdezték, melyik könyvet érdemes erre a célra használni. Javaslom, nézzék át az alább idézett cikket és válasszanak a saját mentalitásuknak, ízlésüknek megfelelően:

https://www.csaladinet.hu/hirek/gyerekneveles/kisgyerekek/25174/nagy_felvilagosito_konyv_teszt

Serdülők szüleinek hasznos lehet a következő oldal is:

https://www.hazipatika.com/tudastar/szexualis_felvilagositas/1744

(Címkép: lapyhvost.umoritelno.com)

Mit látunk a tükörben?

A címben föltett kérdésre látszólag nagyon egyszerű a válasz: ha megfelelő minőségű a tükör, akkor magunkat. A valóság azonban – mint sok más esetben is – bonyolultabb, mint amilyennek gondolnánk.

Hogy nézünk ki?

Általában meg szoktam kérdezni a klienseimet, hogy mennyire elégedettek a külsejükkel; ha tehetnék, megváltoztatnának-e magukon valamit. Főleg a hölgyek körében fehér hollónál ritkább az az eset, amikor valaki úgy tetszik magának, ahogy van. A kifogások egy (kisebb) része reális. A túlsúlyos kliensek szeretnék leadni néhány kilót, tűnjön el az ekcéma (pattanás, májfolt, narancsbőr, stb.), legyen kisportoltabb.

Az esetek jóval nagyobb részében azonban azt vagyok kénytelen tudomásul venni, hogy – többnyire a nőknek – egészen torz képük van önmagukról. „Hatalmas, görbe orrom van.” „Csirkenyakam”, „x lábam”, „vastag combom”, a példákat oldalakon keresztül lehetne sorolni. Ezek a kifogások általában köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Korábban el sem tudtam volna képzelni, mekkora tragédia lehet, ha valakinek a két első foga között van egy alig észrevehető rés. És még nem is említettük a hölgyeink keblét, amelyik túl kicsi, túl nagy, aszimmetrikus, nem megfelelő formájú, stb., teljesen függetlenül attól, hogy a valóságban hogy néz ki. A testképzavar talán leglátványosabb megjelenési formája az anorexia nervosa. Ebben az esetben a beteg (itt már jogosan használhatjuk ezt a szót) szörnyen kövérnek érzi magát, embertelenül koplal, miközben valójában egy csontvázra emlékeztet.

A divat hatása

Annak idején sokat gondolkoztam azon, miért alakul ki ez a hamis, többnyire negatív kép a külalakunkról. Rá kellett jönnöm, hogy az esetek elég nagy részében nem a testünk a fő probléma. Az egyik legfontosabb külső ok a divat. Ez nem csak azt írja elő, hogy milyen magas legyen a cipők sarka vagy hogy milyen színű körömlakkot viseljenek a nők. A mindenkori szépségideál is korról-korra változik. A művészek általában az éppen legszebbnek tartott modelleket ábrázolják. Íme, néhány példa:

A reneszánsz ízlés valamennyire közel áll a mostanihoz, bár nem teljesen ugyanaz. Az alábbi kép jól mutatja azt, hogy akkor mit tartottak szépnek:

Itt Leonardo da Vinci: Léda és a hattyú című festményét láthatjuk. Hasonló nőalakokat festett Raffaello, Botticelli, Tiziano és még sokan mások. Valamivel később azonban már ezek az akkor álomszépnek tekintett hölgyek kápráztatták el a jó ízlésű közönséget:

Ezúttal Rubensnek a Medici Mária részére festett képében gyönyörködhet az, akit ilyen ízléssel áldott meg a sors. Talán jól sejtem, hogy a festmény modelljei manapság igen csekély eséllyel pályázhatnának arra, hogy egy férfimagazin címlapján tündökölhessenek.

Nem szeretnék hosszasan elkalandozni a művészettörténet területére. A két példával azt akartam illusztrálni, hogy a mindenkori szépségideál változik, aki ma szép, az holnap talán már szégyelli a külsejét.

Nem állhatom meg, hogy ne rakjam föl a Qajar dinasztia sarjának, Zara Khanum hercegnőnek a képét, aki az 1900-as évek elején Perzsiában valóságos szexszimbólumnak számított. Jó néhány magas rangú katonatiszt és főhivatalnok lett öngyilkos, mert visszautasította őket. Gondolom, manapság a férfiak higgadtabban fogadnák ezt a csapást.

Forrás: Reddit.com

Az utóbbi évtizedekben kifejlődött plasztikai sebészet fölgyorsította ezt a „fejlődést”. Megjelentek az ipari sorozatban gyártott nők. Botox-szal kisimított homlok, hialuronsavval abnormális méretűre fölfújt ajkak, esetleg plasztikai műtéttel lefaragott orr. A melírozott szőke haj már nem kötelező. A képet hatalmas műmellek egészítik ki a majdnem kockás has fölött. Kim Kardashian és követőinek megjelenése óta a riasztó méretűre föltöltött ülep is a szépség fontos tartozéka lett.

A környezet hatása

Aki nem felel meg az éppen aktuális szabványnak, az csúnya, legalábbis annak kell éreznie magát. Persze nem csak ez okozhatja a külsőnk elutasítását. Nagyon sok sérülés származik a családból és – főleg kamaszkorban – az iskolából, a baráti körből. A külalakunkról alkotott kép nagyrészt a serdülőkorban alakul ki. Ilyenkor egy – a másik nemhez tartozó – kortársunktól akár viccből elhangzó „olyan ronda vagy, mint…” vagy „nagy a feneked” jellegű megjegyzés maradandóan befolyásolhatja az énképünket. Ez különösen akkor szokott előfordulni, ha a szülőkkel nem lehet megbeszélni ezeket az atrocitásokat.

Már a születésünk előtt

Az előbb említett szempontok nagyon fontosak és gyakran okoznak komoly problémákat, de az esetek nagy többségében mégsem itt kell keresni a testképzavar igazi forrását. A külsőnkkel való elégedetlenség többnyire azt takarja, hogy úgy általában nem fogadjuk el önmagunkat, nem vagyunk rokonszenvesek saját magunk számára. Ez a – leggyakrabban be nem vallott – érzés a legkülönbözőbb okokból eredhet. Sokszor a magzati korban kell keresni a probléma eredetét. A szülőknek határozott igényeik vannak a gyerekkel szemben. Legyen fiú, lány, szőke, kék szemű, kövér, sovány, stb. Ha az új jövevény nem felel meg az igényeknek, akkor úgy érzi, elfogadhatatlan.

Gyakran előfordul, hogy a gyerek rosszkor érkezik. Még nincs saját lakás, esetleg az anya még tanul, vagy a szülők válni akarnak, csak még „besikerül” a baba. Ilyenkor a gyerek rossznak, bűnösnek érzi magát. Akkor is, ha az anya sokat panaszkodik, mert fájt a szülés. Az is súlyos következményekkel járhat, ha valaki valamilyen praktikus ok miatt látja meg a napvilágot. Az ilyen esetek közül az a leggyakoribb, hogy azért kellett megfogannia, mert apuka másképp nem vette volna feleségül anyukát. Olyannal is találkoztam, hogy a szocpol. kedvezményhez kellett a gyerek.

Rossz vagy

Később is nagyon sok alkalmunk nyílik arra, hogy rossznak, mindenre alkalmatlannak érezzük magunkat. A szülők egy része kitűnő nevelési eszköznek tartja a bűntudatkeltést. „Nincs egy hete, hogy megvettem neked ezt a pólót és már elszakítottad. Van fogalmad, hogy mennyit dolgoztam ezért?” „Egész délelőtt szenvedtem ebben a hőségben azért, hogy megfőzzem neked a zöldbabfőzeléket, te pedig csak nyammogsz rajta.” „Nagyon el vagyok keseredve. Megint hármast hoztál haza. Hogy tehettél velem ilyet?” A példák még korlátlanul folytathatók. A gyerek önbizalmát is kitűnően tönkre lehet tenni. Ha dicsekszik, hogy milyen ügyesen megcsinált valamit, akkor fölhívják a figyelmét az esetleges hibákra, esetleg megjegyzik, hogy egy másik gyerek mennyivel jobban oldotta volna meg. (Karinthy óta tudjuk: A Bezzeg gyerek.) Az olyan megjegyzések is gyakoriak, hogy „Én a te korodban már …” itt az következik, hogy apu vagy anyu milyen nagyszerű volt, mennyivel különb, mint mi.

Az iskola is nagyszerű terep arra, hogy kialakítsa bennünk a használhatatlanság érzését. Az uniformizált és erősen túlméretezett tananyag csak nagyon kevés mozgásteret ad a tanulóknak. Ha valakinek a gondolkodása vagy a viselkedése nem szabványos, akkor az buta, tehetségtelen, rossz, esetleg hipeaktív. Ehhez az is hozzájárul, hogy a frusztrált pedagógusok gyakran a gyerekeken vezetik le az otthoni és munkahelyi feszültségeiket. A pubertás ugyancsak sok kudarccal, megaláztatással járhat. Ha ehhez hozzáadjuk a gyerekek egymás közötti versengéséből adódó sérüléseket, máris megtaláltuk az önbizalom-hiány egyik bőséges forrását. Pedig még nem is beszéltünk arról, hogy a féltékeny testvérek hogy alázzák meg egymást.

Más akarok lenni

Hadd ne folytassam a példák fölsorolását. Ha valaki nem fogadja el önmagát, az esetek nagyon nagy részében a külsejét vádolja. Erre utal az is, ha mindenáron meg akar változni. A sok plasztikai műtét oka – a hatékony marketingen és a celebek követésén túl – az, hogy mások legyünk, mint amilyenek vagyunk. Erre utalhat a sok tetoválás és az is, ha valaki rengeteg ékszert visel (minden ujjon gyűrűk, nyakláncok, 3-4 fülbevaló, piercing, stb.).

Ilyenkor a kineziológus feladata, hogy föltárja a probléma okát, helyreállítsa a kliens önbizalmát, reális énképét és azt, hogy elfogadja önmagát olyannak, amilyen. Ha ez megtörténik, akkor általában magától megszűnik a testképzavar.

(Címkép: httpwww.achievehb.comwhat-did-this-girl-see-in-the-mirror)

 

Szabó Lőrinc: Ez Vagy Te

Ne sirass, fiam, Szvétakétu! Én se
sírok már érte:
nem olyan fontos dolog a halálom.
Semmi se vész el ezen a világon,
egy a lélek és ezer a ruhája
s a valóság csak ez a könnyü pára.
Ne sirass, Szvétakétu!

Száz virágból hordják össze a méhek
a drága mézet,
száz illatot és száz színt elkevernek,
így találják meg a sokban az egyet:
egy a valóság s ezer a ruhája,
a lélek az egy, ez a könnyü pára,
hiszed-e, Szvétakétu?

Folyamok futnak keletnek, nyugatnak
és megnyugodnak;
melyik melyik volt, nem tudja a tenger.
Én is megteltem már az örök eggyel:
egy az anyag s minden más csak ruhája,
lelkünk öltözik, ez a könnyü pára,
érzed-e, Szvétakétu?

Vágd meg e fügét! Mi van benne? Csak mag?
Vágd szét a magvat!
Mit látsz? Semmit? – Ez a semmi a magban,
ez nő meg fává, ez a láthatatlan:
ez a lélek, a mindenség csirája,
ez a valóság, ez a könnyü pára,
tudod-e, Szvétakétu?

Eltűnik, mint ha sót teszel a vízbe,
de ott az íze:
mindenen átcsap az örök lehellet:
az isten él, az isten A Te Lelked:
ez a valóság, melynek nincs halála,
ez a mindenség, ez a könnyü pára:
Ez Vagy Te, Szvétakétu!

(A Chandogya upanishad nyomán)

unsplash
Fotó: unsplash

A nemi szereppel kapcsolatos problémák

Az alábbi írás sem teljességre, sem szakszerűségre nem törekszik, egy kineziológus tapasztalataiból nyújt ízelítőt a téma iránt érdeklődőknek. A klienseim többségének nehézségei vannak ezzel a kérdéssel kapcsolatban, bár sokan nem tudnak róla.

Mit jelent a nemi szerep?

Először is: mit értek nemi szerep alatt? Általában mindannyian szeretnénk megfelelni azoknak az elvárásoknak, amiket a világ támaszt velünk szemben. Szeretnénk jó tanulók, szülők, munkaerők stb. lenni, attól függően, hogy éppen milyen „szerepet játszunk”. Ugyanez természetesen arra is vonatkozik, hogy – nemünktől függően – férfiként vagy nőként is eleget akarunk tenni a követelményeknek. A világ azonban sokszor nem engedi, hogy elégedettek legyünk önmagunkkal.

Milyen problémák adódhatnak?

Ízelítőül fölsorolok néhány olyan tényezőt, amelyek nyomán úgy érezhetjük, hogy nem vagyunk megfelelők.

A szüleink fiút szerettek volna, de lánynak születtünk; lányt akartak, de fiúk lettünk. Sokan ragaszkodnak ahhoz, hogy legyen legalább egy fiú, aki továbbviszi a család nevét (ki ne haljon a Kovács név). Sokszor azért születik meg a második vagy harmadik gyerek, mert az már talán fiú lesz. Ha ilyenkor mégis lányként jön világra, az megbocsáthatatlan. Az is előfordul, hogy az anya lányt szeretne, mert a saját ki nem élt vágyait akarja benne megvalósítani (babázás, öltözködés, fiúzás stb.), az átkozott kölyök pedig nem szégyell fiúnak születni. A gyerek megszületése után a szülők többsége belenyugszik a helyzetbe, de az, hogy magzat korában nem felelt meg a szülői elvárásoknak, súlyos és maradandó sérüléseket okozhat a személyiségében.

Forrás: firsttimepregnancy.org

Itt álljunk meg egy kicsit!

Az általánosan elterjedt vélemény szerint a magzat egy biológiai objektum, egy kezdemény, aki (ami?) semmilyen szellemi tevékenységre sem képes. Egyes feministák szerint az anya testrésze. Ennek megfelelően mindegy, hogy mit beszélünk a terhes anya jelenlétében, azt a magzat semmiképpen sem érzékeli. Mielőtt kineziológiával kezdtem foglalkozni, én is így gondoltam. Azóta azonban állandóan beleütközöm abba, hogy a tünetek egy része a magzati korból ered, gyakran annak a korai szakaszából, például a fogantatás idejéből. Ilyenkor még nincs semmilyen érzékszervünk. Agyunk sincs, amelyik földolgozná az információkat és tárolná azokat. Arról nem beszélve, hogy kétéves korunk körül kezdünk beszélni és akkor is csak tőmondatokban. Mégis, jó néhányszor kerültek már elő olyan emlékek ebből a korból, amelyekről a kliensem nem tudhatott, utólag viszont ellenőrizte és valódinak bizonyultak. Nem akarok foglalkozni a kérdés spirituális oldalával, egyszerűen tény, hogy a magzat is érzékeli a környezetét és gondolkozik – ha nem is pontosan úgy, mint később.

Érdekességként megjegyzem, hogy többször kezeltem már magzatot az anyján keresztül. Azt is meg lehet így tudni, hogy az anya a gyerek igényeinek megfelelően táplálkozik és mozog-e, sőt izomteszttel azt is megkérdezhetjük, hogy milyen zenét hallgasson. A majdani nevéről is kikérhetjük a véleményét.

Forrás: canalvie.com

Térjünk vissza a nemi szerephez!

Sok anya panaszkodik a gyerekének arról, hogy mennyire fájt neki a szülés. Fiúkban ezzel szép nagy bűntudatot lehet kelteni. Lányokban is, de bennük még azt a félelmet is ki lehet alakítani, hogy később majd nekik is át kell ezt élniük. Szomszédasszonyok, óvónénik, rokonok egymás közti beszélgetéseiben is előfordul ez a téma, gyakran a kislányok jelenlétében. (Ő még úgysem érti, hogy miről van szó, különben sem figyel ide, játszik.) Nos, a gyerek figyel, méghozzá nagyon. Talán még nem magyarázták el neki, hogy miből lesz a kisbaba és hogy születik meg, azt viszont megérti, hogy a néniknek ilyenkor valami borzasztó dolgot kell átélniük. A kislányok ezeknek az élményeknek a hatása alatt kezdenek tiltakozni a szülés ellen és minden ellen, ami azzal összefügg. A konkrét beszélgetést persze elfelejtik, nemsokára már nem tudnák fölidézni az óvónéni, anyu, a szomszédasszony rémtörténeteit, de a lényeget megőrzik. Tudatos szintre általában nem kerül a félelem, de pszichoszomatikus tünetekben jelentkezik a hatás.

Ennek első megnyilvánulása általában a görcsös, fájdalmas menstruáció. Ez annyira gyakori, hogy sokan természetesnek tartják. Sok esetben az orvosok is így kezelik. (Kisasszony, ezzel meg kell tanulni együtt élni, de majd fölírunk egy jó görcsoldót. Abból háromszor egyet étkezés után …) A legszebb, amit erről hallottam, az volt, hogy sebaj, majd a menopauza megoldja a problémát. Több olyan esetem volt már, hogy egyes nők évek óta akartak gyereket, de nem estek teherbe. A számtalan orvosi vizsgálat megállapította, hogy nincs semmilyen eltérés, csak a prolaktin szintje sokszorosan magasabb a normálisnál. (Ezt a hormont a hipofízis állítja elő. Legnagyobb mértékben a szülés után termelődik és a tejelválasztás egyik feltétele. Komoly stressz vagy éhezés – pl. anorexia – esetén is keletkezik. Az egyik funkciója a tüszőérés akadályozása, hogy a nő szoptatás, éhínség vagy válságos helyzet idején ne essen teherbe.) Ilyenkor az okok között mindig megtalálható volt a félelem a szüléstől.

Kínos téma

Mostanában már ritkábban, de még mindig előfordul, hogy a szülők nem tájékoztatják a gyerekeiket a szexualitással kapcsolatos tudnivalókról. Kínos téma, rendes családban nem beszélnek ilyesmiről. Idősebb és középkorú embereknél gyakori, hogy a családi tabu miatt az osztálytársaiktól vagy a házastársuktól szerezték meg az alapvető információkat. Voltak olyan eseteim, hogy a 12-13 éves kislánynak az úttörőtáborban, illetve az iskolában óra alatt jelentkezett az első menstruációja. Azt hitték, hogy súlyosan betegek és meg fognak halni, de szégyelltek segítséget kérni, hiszen „ott” véreztek. Könnyű elképzelni, hogy azóta mit kínlódtak ezek a nők minden hónapban, amikor „megjött”.

Milyen vagyok?

A kamaszkor kezdetén a gyerekek alig tudnak másra gondolni, mint arra, hogy ők már majdnem felnőttek. A testük elkezd átalakulni. Megjelenik a fanszőrzet, a fiúknál a pollúciós álmok, a lányoknak formálódni kezd a mellük. Nem tudják megítélni, hogy mennyire szépek vagy csúnyák. Ezzel kapcsolatban két referencia lehetséges: leginkább az ellentétes nemű kortársak véleménye számít, de fontos a szülők szerepe is. A fiúk nagyon szeretnének föltűnni a lányoknak. Ha kedvesek velük, ezt gyakran a többi fiú gúnyolódása kíséri. Így hát csúfolják a lányokat. Leginkább a külsejüket kritizálják. Ezeknek a megjegyzéseknek még közelítőleg sincs közük az „áldozat” tényleges alakjához, de ha a szülők nem tisztázzák ezt a kérdést a gyerekükkel, akkor hosszú távú következményeik lehetnek. Több esetben kezeltem olyan súlyosan testképzavaros nőket, akiknek a problémája egy „nagy a feneked” típusú megjegyzésre volt visszavezethető.

Forrás: mirror.co.uk

Milyen vagyok 2?

Ejtsünk erről még néhány szót! Általában a nők – kevés kivétellel – nincsenek kibékülve a külsejükkel. Arra a kérdésre, hogy mi a kifogásuk a külalakjukkal szemben időnként olyan válaszokat kapok, hogy nem akarok hinni a fülemnek. Nagyon gyakran kiderül, hogy egyesek nem önmagukat látják a tükörben. Ezt a jelenséget nagyképűbben testképzavarnak nevezhetjük. Rendszerint a gyerekkorból ered, részben az iskolai csúfolódások, illetve a rivális testvérek kritikái nyomán alakul ki. Más esetekben a saját maga el nem fogadását magyarázza a – szerinte – előnytelen külsejével. Olyan esettel is találkoztam, hogy az anya féltékeny volt a csinos serdülő kislányára és néhány “jóindulatú” megjegyzéssel tönkretette a gyerek önbizalmát. „Nem baj, hogy nem nézel ki olyan jól, mint a Zsuzsi. A belső szépség számít. A külső szépség úgyis mulandó.”

Munkaköri leírás

Születésünkkor a társadalomtól megkapjuk a „munkaköri leírásunkat”. Ez eredetileg arra volt hivatva, hogy fölkészítse a gyerekeket a majdani szerepükre: a nő anya és háziasszony, a férfi katona, apa és dolgozó családfenntartó.

A betölthető foglalkozások és szerepek megváltoztak, de a régi nevelési sémák még sok esetben érvényesülnek. Ennek megfelelően a fiú játsszon katonásdit vagy ennek valamilyen változatát. (Az én gyerekkoromban divatosak voltak Cooper regényei, akkor gyakran játszottunk indiánosdit.) Népszerűek a labdajátékok, nálunk leginkább a foci. Érdekelhetik a műszaki eszközök, pl. autó, repülőgép, számítógép. Bizonyos határok között elfogadott a verekedés is. Egy fiú négy éves kora után nem sírhat. („Olyan vagy, mint egy lány. Milyen katona lesz belőled?”) Az iskolában a fiúknál inkább elnézhető a rosszalkodás. Elsősorban a reál tantárgyak iránti érdeklődést várjuk el tőlük, a történelem azért lehet vonzó, mert sok szó esik benne a háborúkról.

A kislánynak szabad sírnia. Szabad babázni, főzőcskézni, a nagymama irányításával kézimunkázni vagy rajzolni. A közös játékok közül régebben a „körben áll egy kislányka” vagy a „nyuszi ül a fűben” típusúak voltak szokásban, mostanában már esetenként a „fiús” játékokba is bekapcsolódhatnak. Ebből a szempontból előnyben vannak, próbálna meg egy fiú babázni. Iskolás lányoknak illik valamivel szorgalmasabbnak lenniük. Érdekeljék őket a humán tantárgyak, elsősorban a nyelvek. Az iskolában a szünetben a fiúk általában bandákban rajcsúroznak, a lányok kettes-hármas csoportokban pletykálnak.

Ha valaki nem felel meg az előírásoknak, az nem igazi lány vagy nem igazi fiú. A gyerekek súlyos sérüléseket okozhatnak az ilyen jellegű megjegyzésekkel, esetleg azzal, hogy kizárják a játékból a más nemű társukat. A megkülönböztetés kiválthat egy torz alkalmaz­kodást, ennek jellemző példája a nők körében a trágár beszéd vagy az a manager nő, aki a macsó „kemény legény” stílust utánozza és elsősorban a férfi beosztottak fölött szeret basáskodni. Újabban egyre gyakoribb a nyafogó, feminin férfi. Ez a jelenség valamennyire a korábban elterjedt EMO divatban is megjelenik.

Végül

A jelenség nagyon szerteágazó, csak néhány megnyilvánulását soroltam föl. A nehézségek megoldhatók, bár nem mindig könnyen és gyorsan. A sikernek egy feltétele van: az érintett személynek föl kell ismernie, vagy legalábbis el kell fogadnia, hogy ilyen típusú problémája van.

Pál Apostol I. levele a Korinthusbeliekhez (Károli Gáspár)

  1. Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom.
  2. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.
  3. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.
  4. A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
  5. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt.
  6. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal.
  7. Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.
  8. A szeretet soha el nem fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszünnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik.
  9. Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás.
  10. De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik.
  11. Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat.
  12. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem.
  13. Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.
Borítókép: blogspot.com
jános logó
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk Önnek. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítünk a csapatunknak abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat - tekintettel arra, hogy a felhasználása során a teljes IP cím tárolása nem történik meg - önmagában semmilyen módon nem képes az ügyfelet, azaz a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg.