Home Olvasnivalók Saját írások Továbbképzés veszteseknek – 2. lecke

Továbbképzés veszteseknek – 2. lecke

0
Továbbképzés veszteseknek – 2. lecke

Tippek a reggeli késéshez

Egy aránylag egyszerű, de nagyon gyakran előkerülő feladattal folytatjuk a tanulmányainkat. Reggel időben oda kell érnünk valahova. Ez lehet iskola, munkahely, hivatal, orvos, fodrász, stb. Fontos a pontosság, ezért elhatározzuk, hogy inkább a kelleténél korábban leszünk ott.

Semmi akadálya nem volna, hogy előző este összekészítsük a másnap reggelre szükséges elvinni valókat, ezt el is határozzuk. Viszont addig húzzuk az időt a számítógép előtt (lehet még könyv, TV, Nintendo), amíg már nagyon késő van. Leragad a szemünk. Most már nem vacakolunk vele, úgyis csak néhány perc, holnap reggel elrakjuk.

A tervezettnél később kelünk föl. Persze beállítjuk az ébresztést és a telefonunk időben megszólal (gyűlöljük). Olyan álmosak vagyunk, hogy az is komoly erőfeszítést igényel, hogy kinyomjuk. Mindenesetre még „nyújtózunk egyet”. 15-20 perc múlva ránézünk az órára és „úristen, már ennyi idő van?” kiáltással pánikszerűen kiugrunk az ágyból.

A fürdőszobában és reggelizés közben nem figyeljük az órát, híreket vagy zenét hallgatunk. Amikor tudatosítjuk, hogy néhány perc múlva indulnunk kell, gyorsan befejezzük vagy félbehagyjuk, amit éppen csinálunk. Sokszor ez sem ilyen egyszerű. A férfiak pont ilyenkor vágják meg az arcukat a kapkodva befejezett borotválkozás közben, a vágást pedig fertőtleníteni kell. A hölgyek ijedtükben esetleg szétkenik a sminket, azt ki kell igazítani.

Amikor a zokninkat rángatjuk föl, eszünkbe jut, hogy még nem raktuk össze a táskánkat. Ez normális esetben másfél-két perc, de fölmerülnek akadályok. „Hova raktam a szemüvegtokot? (naptárat, tollat, pénztárcát, telefont stb.)” Öt perc alatt előkerülnek, de kinek van ilyenkor öt perce?

Már rajtunk van a cipő, kezünkben a táska, amikor megszólal a telefon. Lehet, hogy fontos, fölvesszük. Eltelik egy kis idő, mire belefojtjuk a szót a telemarketinges hölgybe és megszakítjuk a vonalat.

Most már indulnánk, de WC-re kell menni. Egy perccel ezelőtt még nem kellett.

Egy régi kollégám szavajárását idézve: „elrohanunk, mint akit seggbe lőtt az ármány”. Már a földszinten vagyunk, amikor eszünkbe jut, hogy egy otthon hagytuk a bérletünket (lakáskulcsot, azt a fontos levelet, amit ma föl kell adnunk, stb.). Vissza kell érte szaladni. Még szebb, ha azt is keresni kell.

Ha ráérünk, minden jármű azonnal jön. Ha késésben vagyunk, minden az orrunk előtt indul el és az összes közlekedési lámpa is ellenünk dolgozik.

Bármilyen egyszerűnek tűnik a feladat, itt is használhatjuk a kreativitásunkat és találhatunk új elemeket, amikkel hatékonyan fokozhatjuk a reggeli tébolyt és értékes percekkel gyarapíthatjuk a késés időtartamát. Talán mondanunk sem kell, hogy az itt leírtak egy része fölhasználható a napközbeni programok tönkretételére is.

A nyitókép forrása: thriveglobal.com

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

jános logó
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk Önnek. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítünk a csapatunknak abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat - tekintettel arra, hogy a felhasználása során a teljes IP cím tárolása nem történik meg - önmagában semmilyen módon nem képes az ügyfelet, azaz a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg.