Hallottam egy ide illő verset. Hátha Önöknek is tetszik:
Babits Mihály: Egy szomorú vers
Nekem nem volt barátom,
tőlem mindenki fut,
társaim elkerültek
mint idegen fiút,
idegent, megvetettet,
ki mindég mostoha,
kit senki sem szerethet,
nem is szeret soha.
Magányosnak születtem,
baráttalan vagyok,
így lettem, ami lettem,
mindentől elhagyott,
mindég a szenvedésre
vitézül víni kész:
magányosság vitéze,
magam ellen vitéz,
barangoló borongó,
ki bamba bún borong,
borzongó bús bolyongó,
baráttalan bolond.
Nekem nem volt barátom,
nem is lehet soha,
örökre már belátom,
maradtam mostoha
nincs szem, amely szememben
a lelket lelje meg,
szív, mely setét szívemben
lakozni nem remeg,
lelkekkel lelkesülni
lelkem hiába vágy
lelkeknek egyesülni
nincsen menyasszonyágy.
Szép vers. Legjobban a „barangoló borongó, ki bamba bún borong, borzongó bús bolyongó, baráttalan bolond” tetszett. Nos, kedves lúzer barátaim, ha már így meghozták a kedvünket a magányossághoz, nézzük, hogy érhetünk el komoly sikereket ezen a téren is. A nagyobb hatékonyság kedvéért válasszuk külön az otthoni és a külső környezetet.
Forrás: inclaritas.com
Kezdjük talán a családdal!
Sok ilyen jellegű panaszt hallottam: „Mindent én tudok meg utoljára”. „A feleségem (férjem) és a gyerekek a hátam mögött pusmognak, titkolóznak előttem.” „Én csak arra vagyok jó, hogy a pénzt adjam.”
Szemünk fénye a gyerek, kezdjük vele a sort
Lássunk néhány egyszerű megoldást, hogy hogyan idegeníthetjük el gyorsan és tartósan!
Minden gyerekkel nagyon fontos események történnek a bölcsődében, az óvodában vagy az általános iskola alsóbb osztályaiban. Az egyszerűség kedvéért a továbbiakban nevezzük óvodának. Tehát gyermekünk önfeledt izgalommal meséli, hogy Norbi kihányta a finomfőzeléket, hogy Zsófi megkarmolta Szilvit, mert összevesztek azon, hogy melyikük lesz Brad Pitt felesége, hogy az óvó néni megdicsérte őt, mert ő építette a legszebb tornyot építőkockából, stb. Ilyenkor az a megoldás, hogy ingerült hangon kioktassuk, nincs időnk az ilyen butaságokra. Ezzel az igen hatékony módszerrel sok időt megtakaríthatunk, mert néhány ilyen alkalom után a gyerek már nem zaklat minket a történeteivel. (Ez nálam úgy szokott jelentkezni, hogy amikor a – már fölnőtt – kliensemet megkérdezem, hogy meg tudta-e beszélni az ügyeit az apjával vagy az anyjával, akkor azt válaszolja, hogy „tulajdonképpen nem volt rá igényem”.)
Foglalkozz velem!
Egy gyerek azzal is tudja idegesíteni a szüleit, hogy be akarja vonni őket az életébe. Apu (anyu)! Gyere játszani (rajzolni, mesét, rajzfilmet nézni, stb.)! Erre a megfelelő válasz: Jó, mindjárt megyek, csak befejezem a … Itt következhet: főzést, vasalást, a cikk elolvasását, a híradó meghallgatását, a chatalést a Facebookon, stb. Amikor másfél-két óra múlva eszünkbe jut, hogy mit ígértünk a gyereknek, ő már mással foglalkozik, vagy beesteledett és indulni kell fürdeni, utána lefeküdni. Ne aggódjunk, három-négy próbálkozás után már nem nyaggat minket a kölök.
Gyermekünkből előtör a művészi kreativitás. Rajzol egy képet, amin mondjuk három pálcikaemberke van, ezen kívül egy fekvő téglalap, alatta két szabálytalan kör, ez az autó. Büszkén szalad hozzánk, hogy megmutassa a műkincset. Itt az alkalom, hogy bebizonyítsuk, mennyivel különbek vagyunk nála. Megmagyarázzuk, hogy egy ember nem így néz ki, rosszak az arányok, az autóknak négy kerekük van és általában az egész rajz vacak. Fokozhatjuk a hatást, ha levesszük a polcról a művészalbumot és megmutatjuk, hogy Leonardo da Vinci vagy Botticelli miket festett. „Látod, így kell embert rajzolni.”
A gyerek sírva rohan hozzánk, mert beütötte a fejét vagy a könyökét, becsípte valahova az ujját, lehorzsolta a térdét, stb. Egy átlagos szülő ilyenkor egy gyógypuszival rendezi az ügyet, mi viszont megvetően visszautasítjuk ezt a megalkuvást. Tisztázzuk vele, hogy magára vessen, máskor jobban kell vigyázni. Ha fiúról van szó, akkor megmagyarázzuk, hogy „Egy igazi fiú nem sír”, egyébként is „Milyen katona lesz belőled?”. A kislányunknak megvetően megjegyezzük: „Csak egy lány lehet ilyen nyafka”.
Ezekkel a módszerekkel azt is megalapozzuk, hogy később izgalmas élményekben lehessen részünk. Érdekes lesz például, amikor a 13 éves kislányunkról megtudjuk, hogy terhes, vagy a tizennégy éves fiunkról, hogy évek óta füvezik. Hiába, ilyenek a mai gyerekek, semmit sem beszélnek meg a szüleikkel.
A házastársunkkal szemben is vannak feladataink.
Vizsgáljuk meg a kérdést először a férj szempontjából!
Nem alacsonyodunk le a korszellemhez. Micsoda dolog az, hogy a férfi részt vegyen a háztartásban. Mire tartjuk az asszonyt, ha nem erre? Az ilyen irányú teendőit szigorúan meg kell követelnünk. Ne mulasszuk el időnként megjegyezni, hogy nem vasalta ki elég pedánsan az ingünket, nem volt elég meleg (esetleg túl meleg volt) a leves és különben is: ezen a héten már másodszor főzi ugyanazt. Arról nem is beszélve, hogy anyukánk főztje sokkal jobb volt.
Nejünk kétségbeesetten panaszkodik, hogy képtelen lefogyni, már megint van rajta három kiló túlsúly. Kijavíthatjuk: ne szerénykedj, van az hat is. Ha megkérdezi, hogy jól néz-e ki, akkor például üzembe helyezhetjük a sziporkázó humorunkat, például így: „Még nem az igazi. A bálnák legalább áramvonalasak.” Egyúttal megállapíthatjuk, hogy a nőknek nincs humoruk, most sem nevetett.
Párunk boldogan mutatja, hogy milyen fantasztikus ruhát vett magának. Gondosan vizsgáljuk meg, majd alapos mérlegelés után kérdezzük meg: „Muszáj volt ezt a hányás-színűt venned?” Vagy: Nem volt hosszabb? Ennél nagyon látszik, a narancsbőr.”
A szexről se feledkezzünk el ! Nem kell nagy ügyet csinálni belőle. Ha ilyesmire támad kedvünk, vonszoljuk el az asszonyt a TV elöl vagy a konyhából, lehetőleg essünk túl rajta 2-3 perc alatt. Utána nézhetjük a meccset vagy a forma 1-et. Ha ez lefekvés után történik, mindjárt el is alhatunk. Igaz, néhány ilyen alkalom után a nejünk már tiltakozik és ki akar bújni a házastársi kötelezettségek alól, de hát mit csináljunk. „Amikor elvettem az asszonyt, még nem tudtam, hogy frigid.”
Igazságtalan volna, ha megfeledkeznénk a hölgyekről.
Nekik is joguk van megutáltatni magukat és eltávolítani maguktól a párjukat. Csak néhány ötlet a szinte korlátlan számú lehetséges megoldás közül:
Időnként előfordul, hogy elromlik valami a háztartásban. Ilyenkor a „te vagy a férfi, igazán rendbe hozhatnád” felkiáltással átadjuk a pályát a hitvesünknek. Ha a férj mondjuk irodában dolgozik és nem hobbija a barkácsolás, akkor megtörténhet, hogy nem tud megbirkózni a feladattal. Ilyenkor fölsóhajthatunk: „de jó volna, ha lenne egy férfi a házban”. Ha megjavítja azt, ami elromlott (fölszereli a polcot, kicseréli a csillárt, stb.), akkor – függetlenül a minőségtől – találjunk benne hibát és másnap hívjunk ki egy szerelőt, akivel újra elvégeztethetjük a munkát. Utána megállapíthatjuk, hogy „így már mindjárt más”.
Folyamatosan emlékeztessük a férjünket arra, hogy az ismerőseink között többen is vannak, akik jobban keresnek, újabb vagy drágább autójuk van, jobb helyen laknak. Tájékoztassuk a férjünket, hogy ő egy pipogya alak, amiért nem borítja rá a főnökére az asztalt, hogy kiharcoljon egy magasabb fizetést. Előfordulhat, hogy mi keresünk többet. Ekkor naponta legalább kétszer közöljük, hogy mi tartjuk el. Ha elveszítette az állását, az még jobb. Akkor minden nap megkérdezhetjük, hogy ma hány önéletrajzot küldött el és hány állásinterjún vett részt. Minden ilyen alkalommal leleplezhetjük, hogy nem is akar dolgozni, mert sokkal kényelmesebb, ha rajtunk élősködik.
A szex ebben az esetben is komoly lehetőségeket kínál. Függetlenül hitvesünk teljesítményétől, a végén megkérdezhetjük: „Ennyi volt az egész?”. Esetleg hangosan merengjünk el azon, hogy az elődje mennyivel jobb volt. Újabb hatékony megoldás: Amikor a férjünk már tűzbe jönne, kezdjük el mesélni a munkahelyi eseményeket, hogy milyet kakilt a gyerek, esetleg mit mondott a szomszédasszony. Az is jó, ha fölsikoltunk: Te jó ég! Lehet, hogy nem zártam el a gázt? Amikor ennek hatására lelohad a férjünk lelkesedése, megvetően biggyesszük le a szánkat: „Nem baj. Ami nem megy, azt ne erőltessük!”
Házon kívül
Az előzőekben megismerkedhettünk néhány példával, amelyek azt illusztrálták, hogy milyen lehetőségek adódnak a családunk elidegenítésére, illetve tönkretételére. Persze valamennyien tudjuk, hogy a világ nem ér véget a lakásunk ajtajánál
Munkahely
A munkahelyünk például Bőségesen kínálja a lehetőségeket, hogy elszigeteljük és megutáltassuk magunkat.
Sok esetben használhatók az otthon már bevált megoldások is. Ezeket kiegészíthetjük azzal, hogy a főnök előtt – szinte csak véletlenül – megemlítjük, hogy a munkatársunk három perccel a munkaidő kezdete, vagy az ebédidő vége után érkezett meg. Találhatunk valamilyen – akár jelentéktelen – hibát a kollégánk munkájában, amit nem neki mutatunk meg, hanem nyilvánosan, lehetőleg a főnök jelenlétében teszünk szóvá. Ha megtudunk valamit, amit a kolléga szeretne bizalmasan kezelni, azt kürtöljük szét, különösen akkor, ha magánügyről van szó.
Barátok
A baráti társaságok is tág teret nyitnak a kellemetlenkedésre. Ha valaki panaszkodik, elmondja, hogy valami baja van (egészségügyi, családi, munkahelyi), mutassunk rá, hogy az szóra sem érdemes, különben is ő a hibás. Az is jó, ha túllicitáljuk: az semmi, nekem… Itt az következik, hogy mennyivel komolyabb a mi problémánk, mint az övé. Ellenkező előjellel ugyanígy járhatunk el, ha a barátunk a sikereivel dicsekszik.
Kritizáljuk meg nyilvánosan a barátunk vagy barátnőnk párját. Még jobb, ha kikezdünk vele.
Harsogjunk túl mindenkit, bármilyen áron erőszakoljuk ki, hogy mindenki csak ránk figyeljen.
Ezután jogos a panasz, hogy mindig kihagynak az összejövetelekből.
Az itt és az előző leckékben fölsorolt példák egytől-egyig valóságosak, az ismerőseimtől vagy a klienseimtől származnak. Szóval hölgyeim és uraim, ne lankadjanak, Önök is tudnak ilyeneket produkálni, hiszen tudom, hogy az Önök kreativitása nem ismer határt. Ha igazán tönkre akarják tenni a maguk és a környezetük életét, korlátlanok a lehetőségek.